A tanfolyam.biz hírei

Hír archívum

Hír archívum

Adatbázisunk jelenleg az alábbi híreket tartalmazza:

83 egyetemi tanárt nevezett ki a köztársasági elnök

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter javaslatára 83 egyetemi tanárt nevezett ki szeptember 6-án Schmitt Pál köztársasági elnök - olvasható a hirtv.hu-n.
Kapcsolódó kép

A zalaegerszegi felsőoktatás erősítésére kötöttek megállapodást

A Nyugat-dunántúli régió felsőoktatásának megőrzését, munkaerő-piaci felzárkóztatását és gazdasági erősödését segítheti elő az a keretmegállapodás, melyet a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF),..
Kapcsolódó kép

Zenei tehetséggondozó központ épül Felsőörsön

A zenei oktatás mellett angol nyelven is tanítják majd azokat a tehetséges fiatalokat, akik felvételt nyernek a több mint 800 millió forintos beruházásból Felsőörsön épülő zenei tehetséggondozó központba, és szakkollégiumba.
Kapcsolódó kép

Iskolai előkészítővel oldaná meg az integráció kérdését a kormány

A hátrányokkal küzdő gyermekek felzárkóztatását, illetve a roma gyerekek iskolai integrációját iskola-előkészítő osztály, vagyis egy nulladik évfolyam bevezetésével orvosolná a jövőben az oktatási államtitkárság
Kapcsolódó kép

Hét százalékkal nőtt a diákhitelt igénylő hallgatók száma

Az elmúlt tanévben 19 ezer hallgatóval, vagyis hét százalékkal bővült a diákhitelt igénylők száma, így a 2009/2010-es tanévben 68 ezer hallgatónak összesen 22 milliárd forintnyi diákhitelt utaltak.
Kapcsolódó kép

Háromszázmillió forintból újult meg az Öreglaki Általános Iskola

Mintegy háromszáz millió forintból készült el az Öreglaki Általános Iskola új épületszárnya, melyet a Dél-Dunántúli Operatív Programban ...
Kapcsolódó kép

108 ezer diák kezdheti meg felsőfokú tanulmányait

Összesen 13.307-en jelentkeztek a felsőoktatásba az idei pótfelvételi eljárásban - jelentett be pontos adatot az oktatási államtitkárság az MTI kérdésére.
Kapcsolódó kép

Több iskola is komoly összegeket fordít fejlesztésre

Míg Mosonszentmiklóson mintegy kétszáz diák kezdheti meg a tanévet a 430 millió forintos projektnek köszönhetően megújult intézményben, Kisbéren pedig egy 860 milliós fejlesztés zárult le a napokban, addig Somogyban egy 11 iskolát érintő ...
Kapcsolódó kép

Hiányosak a fiatalok pénzügyi alapismeretei

A fiatalok több mint háromnegyede nincs tisztában a pénzügyi alapfogalmakkal - derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem Tanárképző Központjának középiskolások körében végzett kutatásából, mely a Családi Kasszasikerek Program megbízásából készült.
Kapcsolódó kép

Iskolákat csődbe vitt alapítványt vádol az ügyészség

Közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt emelt vádat Nagy Ottó László, a több oktatási intézményt is csődbe juttató Vocational Academy Alapítvány létrehozója ellen a Győri Városi Ügyészség július 15-én - olvasható a Magyar Nemzetben.
Kapcsolódó kép

A jövőben mindenképpen hétfőn kezdődik a tanév

Az idei tanévben még szeptember 1-jén, szerdán csengetnek be annak az 1,6 millió tanulónak, aki nappali rendszerű iskolai oktatásban, továbbá óvodában kezdi meg a 2010/2011-es tanévet.
Kapcsolódó kép

Massachusettsi magánfőiskolával kell versenyeznie a Harvardnak?

Egy sanghaji egyetemi rangsor a Harvardot, a Forbes.com csak egyesült államokbeli felsőoktatási intézményeket tartalmazó összeállítása pedig egy massachusettsi kis magánfőiskolát nevez meg a legjobbnak.
Kapcsolódó kép

Bevásárlási hullámmal indul az iskolakezdés

Habár a 2010/2011. évi tanév csak szeptember elsején kezdődik, és a hódmezővásárhelyi országos közoktatási tanévnyitót is csak augusztus 28-án rendezi meg, a szülők nagy része már készül a több tízezer forinttal járó tanévkezdésre.
Kapcsolódó kép

Legjobb arányban győri hallgatók kerültek be a felsőoktatásba

A felsőoktatásba legjobb arányban a Győr-Moson-Sopron megyei diákok kerültek be - írja a Magyar Nemzet nyomán az MTI.
Kapcsolódó kép

Egyetemi dokumentummal orvosolnák a nyelvvizsgahiányt

Az egyetemeken belüli vizsgáztatással orvosolná a súlyos nyelvvizsgahiányt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium - írja a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó kép

Ősszel jelenhetnek meg az ukrajnai magyar iskolák tankönyvei

Eddig egyetlen tankönyv kiadását sem finanszírozta a kárpátaljai iskolák számára az ukrán kormány - írja az MTI híre nyomán a stop.hu. Dmitrij Tabacsnik ukrán oktatási miniszter augusztus 5-én elmondta:
Kapcsolódó kép

A Bay-közalapítvány volt elnöke vezeti a MÜTF-öt

Hajtó János, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány volt elnöke vezeti augusztus 1-től a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját (MÜTF).
Kapcsolódó kép

A vidéki főiskolákat erősítené döntésével a minisztérium

Több állami beavatkozást lát szükségesnek az oktatási tárca a keretszámok elosztásában, ezért a következő felvételi eljárásban a hallgatók választása helyett már a minisztérium döntené el, ..
Kapcsolódó kép

1200 határon túli magyar államilag finanszírozott formában tanulhat

Mintegy 2500 határon túli magyar jelentkezett magyarországi felsőoktatási intézménybe, közülük 1200-an államilag finanszírozott formában kezdik meg tanulmányaikat szeptembertől
Kapcsolódó kép

Átlagosan húszezer forintba kerül a tankönyvcsomag

Idén négy-öt százalékkal kell többet fizetni a tankönyvekért, mely átlagosan húszezer forintos költséget jelent a diákok és szüleik számára.
Kapcsolódó kép