Hír archívum

Az iskolai heteket megkezdő himnusz ellen tiltakoznak a szlovákok

Kapcsolódó képA himnusz hétfőnkénti meghallgatása ellen kezdtek önszerveződésbe egy közösségi oldalon szlovák általános és középiskolás diákok, akiknek egy csoportja március 10-ére szervez tüntetést.

A pozsonyi köztársasági elnöki iroda előtt megtartandó demonstrációval Ivan Gasparovic államfőt kívánják rávenni arra: ne írja alá a szóban forgó törvényt. Ez ugyanis előírná, hogy minden hét a himnusszal kezdődjön az önkormányzati képviselő-testületi ülésen, a tömegrendezvényeken és az iskolai oktatás alkalmával - olvasható a Magyar Nemzetben.

A törvény továbbá arról rendelkezne, hogy a tantermeket szlovák zászlóval, címerrel, valamint keretbe foglalva az alkotmány bevezetőjével és a himnusz szövegével kellene ellátni.
A kezdeményezéshez a világhálón keresztül csaknem tízezren csatlakoztak. A fiatalokéhoz hasonló kérést fogalmazott meg Besztercebánya városának oktatási bizottsága és annak tizenöt iskolája is. Az ottani szlovák szakemberek szerint a törvény az oktatói-nevelői munkát becsüli le, mely azt sugallja, mintha eddig a fiatalokat nem a tisztességes, hazafias nevelésre tanították volna.
Más önkormányzatok pedig a megvalósíthatóságot kérdőjelezik meg, hiszen véleményük szerint az intézmények nem rendelkeznek a himnusz lejátszásához szükséges hangosítási technikával. Az anyagi problémákról Ján Mikolaj oktatási miniszter azt mondta: "meggyőződésem, hogy minden iskola talál pénzt a nemzeti szimbólumokra" - olvasható a Magyar Hírlapban.
A törvényt március 2-án fogadta el a parlament.
(Forrás: Magyar Hírlap, Magyar Nemzet)
(www.edupress.hu)

Dátum: 2010. Március 9, 7:55

 

< Vissza az előző oldalra